A napelemre is kiterjedhet a lakásbiztosítás

Nagyon fontos lenne, hogy az újonnan épített otthonokban lehetőség szerint minél több megújuló energiaforrást használjanak – persze, az még jobb lenne, ha a kicsit régebbi építésű ingatlanokat is fokozatosan korszerűsítenék a tulajdonosaik. Azt gondolom, hogy ha valaki biztonságosnak, védettnek érzi az otthonát, akkor sokkal szívesebben is költ rá, illetve tervez vele hosszú távon. Ha pl. tudja, hogy a lakásbiztosítás az újonnan telepített napelemekre is kiterjedhet, nagyobb kedvvel vág bele ebbe a munkába.

Nemrég azzal kapcsolatban kérték a tanácsomat, hogy érdemes-e már meglévő lakásbiztosítás mellett energetikai korszerűsítésbe fogni, mivel az illető úgy vélte, erre már nem lenne érvényes a lakásbiztosítás. Megnyugtattam, hogy emiatt nem szükséges elvetnie az egyébként remek ötletét, csupán némi utánajárást is ügyintézést igényel a kérdés. A biztosítók természetesen fel vannak készülve ezekre a teljesen életszerű helyzetekre, így pl. lehetőség van arra, hogy kiegészítse a biztosítását, illetve szerződést módosítson, ha emelkedik az ingatlan értéke – pl. egy ilyen beruházással.

Ha már így felmerült ez a téma, úgy döntöttem, kicsit jobban utánajárok a lakásbiztosítás témakörének, melyben eddig csak felületesen merültem el. Szerencsére nem voltam még olyan helyzetben, hogy szükségem lett volna biztosítási ügyintézésre, nem igazán tudtam azt sem, hogy egészen konkrétan milyen helyzetekben térítik meg a káromat. Találtam egy olyan tájékoztatást az interneten, mely nagyon hasznosnak bizonyult e tekintetben. Kiderült, egy olyan cégről van szó, mely sok egyéb mellett a megfelelő biztosítás megtalálásban is segít.

Azzal nagyjából tisztában voltam, hogy mindenféle természeti tényezők által okozott károk esetén érvényes, legyen szó árvízről, esetleg földrengésről – ahogy arról is volt tudomásom, hogy pl. tűz vagy beázás esetén is kérhetem a károk megtérítését. Azon viszont nagyon meglepődtem, hogy kisállatokra is lehet biztosítást kötni, ahogy arra sem gondoltam volna, hogy pl. füst vagy korom okozta kár miatt is kérhetem a biztosító segítségét.

Néhány kitételt kifejezetten furcsának találtam, pontosabban pozitív csalódásként ért. Ilyen volt pl. az, hogy nyitva felejtett ablak esetében is lehet igényelni a kár megtérítését, illetve akkor is, ha úgy rabolnak ki bennünket, hogy mi magunk engedtük be az elkövetőt. Azt hittem, ilyenkor a biztosító széttárja a karját, hogy miért nem figyelt jobban oda az ügyfél – örömmel nyugtáztam, hogy nem ez a hozzáállás a jellemző.

Arra kifejezetten felhívta a figyelmet az oldal, hogy a napelemekre is kiterjedhet a biztosítás – ez számomra azt tükrözi, hogy ez a kérdés abszolút releváns, illetve egyre jobban foglalkoztatja az embereket. Szeretném azt hinni, hogy ez is a megújuló energiák iránti érdeklődés növekedését mutatja.