Ez volt a mi közös ajándékunk

A párommal az egyik legnagyobb álmunk az volt, hogy megújuló energiával lássuk el az otthonunkat. Mind a ketten nagyon hívei vagyunk a környezetvédelemnek, így az a nap, amikor végre sikerült beszereltetni a napelemeket, igazán boldogok voltunk.

Nagyon sokat dolgoztunk, hogy ez az álmunk megvalósulhasson, hosszú évek spóroltunk, hogy ne kelljen hitelt se felvenni, és végre sikerült. Úgy döntöttünk, hogy ezért megérdemlünk most már egy kis kényeztetést.

Egy jó páros masszázs már elég régóta kavargott a fejemben, majd felvetettem az ötletet a Csabinak is, aki meglepően jól reagált az ötletre.

Végül a Karma Thai Masszázs oldalán kötöttünk ki, ahol nagyon szuper páros masszázs ajánlatokat találtunk.

Ez a szalon Budapest belvárosában található, sőt, szalonok, ugyan is van egy belőle a Király utcában és van egy a Síp utcában is.

A páros masszázsok közül nagyon sokféle lehetőség van, van simán tradicionális thai masszázs, amire jelenleg 20%-os kedvezmény van, de ezen felül vannak még nagyon jó páros masszázs csomagajánlatok is.

A 3 féle páros masszázs csomag mindegyik még akciós bevezető áron érhető el, így szerintem érdemes még most kipróbálni, mielőtt elérik a rendes, sokkal magasabb árukat.

Csabival végül úgy döntöttünk, hogy nem adjuk alább és a Luxus csomagot választottuk, ami egy 2 órás program, 90 perc masszázzsal és további 30 perces relaxációval. Van még a csomagban pezsgő, csokiszökőkút, eper, meg rózsaszirmok.

Az időpontot online foglaltuk le, sokkal egyszerűbb volt, mint elkezdeni telefonálgatni, és teljesen mindegy is volt, hogy már késő este kezdtük el a böngészést.

Ami még nagyon tetszett az oldalban, hogy minden masszázs típusnál egy részletes, de nem túl hosszú leírást lehetett találni, hogy miről is szól az adott masszázs, mire jó és hogyan zajlik az egész folyamat. Ez azért volt nagyon imponáló, mert amúgy ha egyáltalán nem vagy jártas a masszázsokban, akkor így kaphatsz egy átfogó képet a dolgokról és sokkal könnyebben tudsz választani magadnak masszázst.

Innen tudtam meg például, hogy a thai masszázs egy teljesen más dolog, mint amit legtöbben masszázs alatt értünk. Ennél nem használnak semmilyen krémet vagy olajat, sőt, az egészet egy speciális masszázs ruhában végeznek, amit a Karma Thai Masszázs szalonban adnak is a vendégeknek.

A szalon csodaszép, a személyzet, szuper kedves, mi meg teljesen újjászületve jöttünk ki a program végén. Úgy döntöttünk, hogy időnként eljárunk még ilyen masszázsokra, mert szükség van a pihenésre és a regenerálódásra és a thai masszázs egy nagyon jó lehetőség erre.