A párommal sokáig albérletben laktunk. Utána vettünk egy saját lakást, viszont pár év múlva úgy döntöttünk, hogy váltunk. Ez idő alatt dolgoztunk mi már külföldön is, illetve ő örökölt egy kisebb összeget, így ugyan csűrve-csavarva, de az önerőnk meglett egy házhoz. Szerettük a lakásunkat, de tudtuk, hogy ez pár év múlva, ha már gyerekek is lesznek, akkor kicsi lesz. És amúgy sem szívesen szerettem volna annyira a belvárosban lakni.
Mindig úgy képzeltem el, hogy amikor gyerekeim lesznek, akkor egy kertes házunk lesz a férjemmel, ahol a kertben rohangálhat a kutyus, a gyerekek pedig kint tudnak játszani és nem a betondzsungelben kell felnőniük. Nekem sem tetszett annyira az ötlet, hogy a belváros kellős közepén lakjunk még évekig. Éppen ezért döntöttünk a kertes ház mellett, egy kicsit kijjebb a város zajaitól. Amikor már eladtuk a lakást, és a ház is megvolt, úgy döntöttünk, hogy összespórolunk annyi pénzt, amennyi elég ahhoz, hogy napelemet szereltessünk a tetőre.
Mindig is érdekeltek azok a dolgok, amik környezetvédők és sokkal több energiát lehet úgy felhasználni, hogy a nap végére ne legyen annyira lelkiismeretem tőle. Tudom, hogy egy ember nem tudja megváltani a világot, de ahogy tudom, úgy próbálom meg környezettudatosan élni az életem és a gyerekeimet is úgy igyekszem felnevelni.
A költözéskor számos olyan dolog látott napvilágot, amiről már teljesen elfeledkeztünk, sőt, egyáltalán nem is használtuk. Sőt, ekkor derült ki, hogy a kanapé valamelyik részén kicsit ki van már szakadva, van egy tévé a tárolóban, amit senki nem használ, pedig kipróbáltuk és tökéletesen működik. Vannak ruháim a szekrényben, amiket már évek óta nem hordtam, illetve a költözéskor a szülők is körbenéztek otthon, van-e valami, amivel hozzá tudnak járulni a költözésünkhöz. Hátha van valami olyasmi náluk, ami esetleg nekünk kellhet, viszont ők már nem használják. Így derült ki, hogy otthon még egy biciklim is volt, amit egyáltalán nem használtam évek óta.
Gondolkoztunk rajta, hogy ennyi mindent, hol érdemes eladni, vagy egyáltalán van-e olyan formája a dolognak, ami egyszerű és könnyen túl tudunk adni a dolgokon. Végül rátaláltunk az interneten egy aprohirdetes weboldalra, ahol ingyenesen lehet hirdetni. Mivel még ilyet sosem csináltam, rábíztam a páromra, foglalkozzon ő ezzel.
Képeket készítettünk az eladni kívánt dolgokról, és miután a párom készített egy fiókot az oldalon, felrakta a hirdetéseket, képpel és egy jó, frappáns szöveggel. Kategorizálni lehet, megvannak adva, milyen kategóriákban lehet hirdetni, így aztán sikeresen mindent fel tudtunk adni. Érkeztek tucatjával a megkeresések levélben, kicsit macerás volt, mert valakinek mindig volt valamilyen gondja: csináljunk ilyen meg olyan képéket még a ruhákról, vagy fotózzuk le más szögből is a dolgokat. De mivel szerettünk volna minél hamarabb mindentől megszabadulni, gondoltuk, essünk túl rajta, kérésre néhány embernek csináltunk újabb képeket.
Volt, aki csak kérdezősködött, de sosem lett belőle vevő. Az ilyen emberek kicsit idegesítenek, hiszen, ha tudja, hogy nem lesz rá pénze, minek kérdezősködik? Csak időpazarlás. De aztán a végére a nem vevők lekoptak, és aki ténylegesen szeretett is volna venni valamit, az nem köntörfalazott: megbeszéltünk egy időpontot, amikor eljött és megnézte az eladásra szánt cuccokat, és ami neki kellett és tetszett, azt el is vitte.
Miután sikeresen mindent eladtunk, amit csak lehetett, és amire nem volt szükségünk, úgy éreztem, hogy meg kell tartanunk ezt az oldalt a gépen a könyvjelzők között, mert biztos vagyok benne, hogy egy-két év múlva megint összegyűlik csomó minden, amire ismét senkinek nem lesz szüksége. Nem is tudom egyébként, hogyan történik ez meg minden évben, mintha direkt gyűjtögetne az ember, pedig nem is erről van szó. Nálad nem szokott ilyesmi előfordulni?