Napelemes rendszereket beszerelni különösen izgalmas munka. Izgalmas, és még élvezhető is, mert az embert jó érzéssel tölti el, hogy valami hasznos dolgot csinálhat, pluszban pedig még rengeteget beszélhet is a társaival, és egészen érdekes dolgokról is tudomást szerezhet. Sajnos azonban van árnyoldala is a tetőn való mászkálásnak, és most nem tériszonyra gondolok, mert nyilván, aki fél a magasban, az nem fog ilyen állást elvállalni. Lényegében a múltkori kis kalandom is úgy fogom fel most már, hogy ismét újabb dolgot tudhattam meg: egészen pontosan azt, hogy mennyi manapság egy Huawei kijelző ára. Az történt, hogy a tetőn állva felhívtak telefonon, én pedig felvettem. A rövid beszélgetést követően pedig véletlenül nem abba a zsebembe csúsztattam vissza a készüléket, amelyikbe kellett volna, hanem egy másikba. Ezzel pedig csupán egyetlen gond volt: hogy az a zsebem belül már hosszú idők óta lyukas volt. A következő pillanatokban egy gyors csúszdázás után a telefon kibukkant a nadrágszáram alján, lecsúszott a tetőről egyenesen a földre, ahol ugyan nem beton volt, de így is egy méretes repedés keletkezett rajta. Én meg ahogy próbáltam utána kapni, majdnem utána estem szintén. Szóval volt adrenalin bőséggel. Hát ezért váltam szakértővé a telefonokkal, pontosabban a kijelző cserékkel kapcsolatban. A következő napomat azzal töltöttem, hogy megtaláljam a megfelelő helyet a javításra. S hamarosan belefutottam egy oldalba, ahol mindenféle készülék javítását vállalják, és a Huawei kijelző árak kifejezetten barátságosak, ráadásul majd minden típusra volt raktáron a megfelelő eszközből. Azt mondták, a sérülés mértékétől függ, mennyit kell érte fizetni, szerencsére az enyém nem volt túlságosan vészes, mivel füves-földes területre esett. Ha betonra zuhant volna, biztos, hogy új telefont kell vennem. Így azonban a helyszínen ajánlott ár kellemes volt, s hamarosan meg is kaptam a vadiúj kijelzővel ellátott mobilomat. És amúgy meg elvittem megvarratni a nadrágomat is, mert ez az eset tanulságos volt, az egyszer tuti.