A mai világban egyre inkább szerepet kap a megújuló energia. Nem is csoda, hiszen a kőolaj, földgáz készletek hamarosan elfogynak, ráadásul káros anyag kibocsátásunk alapjait is a nem megújuló energiahordozók adják, így a globális felmelegedés lassítása érdekében is muszáj áttérni a szél, nap és egyéb hasonló energiák befogására és alkalmazására. A technológia szerencsére bőven tart ott, hogy ezek ma már ne csak ábrándok, futurisztikus képzelgések legyenek, hanem nagyon is kézzel fogható valóság. Nem csupán a nagyobb cégek engedhetik meg maguknak, hogy napelemet szereltessenek be, esetleg a geotermikus hőt használják fel a fűtéshez, hanem egyre több magán ember is eljut erre a szintre. Nyilván minél elterjedtebb és minél régebbi a technológia annál olcsóbb. Persze ahhoz, hogy ez legyen az általános még jó pár évnek el kell telnie, de azoknak akik hasonlóban gondolkoznak adunk pár ötletet, leginkább a hőmérséklet szabályzással kapcsolatban, elvégre is mindent nem lehet megemlíteni egy cikkbe, jobb inkább egy dologra koncentrálni.
Tehát alapvetően az a célunk, hogy minél kevesebb energiaráfordítással fenn tudjuk tartani a megszokott komfortot, és ráadásul ezt a minimális energiát is megújuló energiahordozókból nyerjük ki. Alapvetően ehhez szükség lesz valamilyen olyan eszközre, amivel képesek vagyunk befogni a szelet, a napot vagy akár a vizet. A legtöbb helyen talán a napenergia legkézenfekvőbb, ezért most ezt tárgyaljuk tovább. Ehhez szükségünk lesz egy vagy több szolár panelre, és nem árt, ha a házunk is olyan helyen van, ahova gyakran süt a nap. Ezek a panelek komoly mennyiségű energiát fognak termelni nekünk, amit tovább segíthet elő az, ha ezt az energiát megfelelően osztjuk be. Az egyik legfontosabb dolog a háztartásban, hogy a megfelelő hőmérséklet mindig biztosítva legyen. Ehhez több féle fűtő rendszer is elérhető, azonban a hűtés sem utolsó, elvégre is a napsütötte helyen valószínűleg sokszor lesz meleg. Érdemes tehát beszereznünk egy jó minőségű légkondit. Egyrészt a modernebb készülékek jóval kevesebb zajt bocsátanak ki, vagyis működésük nem jár bosszantó mellékhatásokkal, bármikor, akár filmnézés, akár társalgás, akár alvás közben is folyamatosan használhatók. Ezen felül hatásuk kétség kívül eredményesebb, mint kinyitni az ablakot. Nem mellesleg az ablak kinyitásának lehetnek olyan negatív következményei, hogy különböző bogarak lepik el a házunkat, vagy a külső zajok már zavaró mértékben hallatszódnak be, esetleg mindkettő. Illetve ha nem vagyunk otthon, akkor nem tanácsos ablakot nyitva hagyni, nem csak a betörők miatt, hanem egy váratlan vihar is okozhat kellemetlen meglepetéseket ilyen esetekben. Viszont a légkondit akár bekapcsolva is hagyhatjuk, ha azt szeretnénk, hogy mire hazaérünk már eleve az általunk kívánt hőmérséklet fogadjon minket.
Alapvető célunk az volt, hogy kevés energiát használjunk fel és ezt is környezetkímélő módon tegyük. Ezen a téren is kifejezetten kedvezőek a mai berendezések, hiszen éves energiafogyasztásunkat akár 30%-al is csökkentheti egy ilyen modern klíma. Ráadásul hideg időben a fűtésre is rásegíthetünk vele, ugyanis akár -14°C-ig működőképesek maradnak, és melegítik nekünk a levegőt.
Sokan találkozhattak már azzal a problémával is, hogy elmentek egy hétre síelni télen és mire hazaértek fagyás miatt károk keletkeztek a házban. Erre is megoldást találhatunk egy-egy ilyen csodadoboz formájában, ugyanis manapság már vannak olyanok, amik huzamosabb távollét esetén is 8°C-on stabilizálják a hőmérsékletet otthonunkban, ezáltal elejét véve a hasonló eseteknek.
Ráadásul külön távirányító sem kell hozzá, hiszen a legtöbbjüket wifin keresztül saját telefonunkról is irányíthatunk, ami igazán felhasználóbarát megoldás.
A légkondi szerelés sem kell, hogy problémát okozzon. Egy ilyen készülék beszerelése 3-4 órát vesz igénybe mindössze, gyakorlatilag nem jár kosszal és egyáltalán nem drága. Fontos itt megjegyezni, hogy akadhatnak bonyodalmak, például ha a csövezést a falon keresztül kell megoldani, akkor az plusz 1-2 óra munkaidővel, egy kicsit több kosszal és felárral jár, illetve adott esetben villanyszerelő közreműködése sem árt, ha nem tudjuk biztosra, hogy a többi nagy energiafogyasztású gépünk melyik hálózatra van kötve. A későbbi kellemetlenségek és áramszünetek elkerülése érdekében erre mindenképp érdemes odafigyelni.
Kijelenthetjük tehát, hogy egy jó klíma, napelemmel kombinálva energiatakarékos, környezetbarát ám hatékony megoldást jelent, érdemes elgondolkodni rajta.