Miután a napelemeket beépítettük a házunk minden létező beépíthető zugába, és kisajtoltam magamból a pénzt, amit a lakásunk felújítására szántam, úgy döntöttem, végre magamra is költök egy kisebb összeget.
Sokáig tanakodtam, mivel lepjem meg magamat. Végül is a születésnapom alkalmából akartam megjutalmazni magamat valami csekélységgel, meg persze azon okból, hogy milyen ügyesen intéztem el a család körüli teendőimet: remekeltem mint apa, jól fizető állásom volt, és maradéktalanul helytálltam benne, szóval úgy véltem, végre eljött az ideje annak, hogy magamra is fordítsak egy kis pénzt is időt.
Az egyetlen önző szenvedélyem mindig is a motorozás volt. Mióta apám megvette kamasz koromban az első robogómat, imádtam a száguldást, a merész kanyarok bevételét, a szabadságérzetet, szóval úgy gondoltam, valami ezzel a tevékenységgel kapcsolatos dolgot kéne találnom magamnak. A bökkenő csak az volt, hogy nagyjából mindenem megvolt a témában.
Volt egy jó motorom, amit a feleségemmel közösen vettünk, volt kiváló minőségű motoros ruhám, mindenem megvolt, ami a száguldás élményét jobbá teheti. Törtem is a fejemet, mivel fejlesszem tovább ezt a már amúgy is teljes képet. Úgy gondoltam, jó lesz, ha kiszellőztetem a fejemet, mentem is egy kört a mocival a környéken, hátha akkor rájövök, hátha akkor kiötlöm a tökéletes ajándékot a magam számára. Fogtam magamat, felvettem a remek motoros ruhámat, és egy jó adag lendülettel kivágtam magamat, és felültem a járgányra.
Eszembe is jutott rögtön, hogy mennyire fázik a kezem a hideg levegőben, szükségem volna egy motoros kesztyűre. A régit nem a sixgear oldaláról rendeltem, így könnyebben elkopott, nem volt annyira jó a minősége, mint a cuccoknak, amiket attól a márkáról rendeltem.
Egy olyan motoros kesztyűt akartam, ami évekig hű társam lehet, ami télen és nyáron mellettem van. Perforált kecskebőr kesztyűt néztem ki, amikor hazaértem rögtön. Az ujjain ütéstompító hab volt, így még a kezem legféltettebb kincseit is biztonságban tudhattam. Előre örültem a megrendelt holminak, mert tudtam, szinte biztosra vettem, hogy nem fogok csalódni, amikor a kezeimre veszem majd az anyagokat.
Sosem bánkódtam még a sixgear termékei miatt. Bíztam a márkában, tudtam, hogy a motoros kesztyű, amit rendeltem, kiváló minőségű, egy olyan termék, amelynek nincsen párja a piacon. Örültem, hogy felfedeztem őket, ezeknek a termékeknek a szép világát, ahol nincsen sérülés, nincsen szakadás (sem izom, sem anyag…).
Amikor megérkezett a kesztyű, feleségem elcsodálkozva nézte. Illik az összes motoros kabátomhoz! Hiszen ez tökéletesen passzol mindenhez, bárminek a legszebb, leghozzáillőbb párja.
Olyannak láttuk mi ketten ezt a kesztyűt, mint egy kiváló neveltetést kapott, 18. század eleji nemes kisasszonyt, aki simulékonyságával és szépségével hódítja magához a férfiakat.
Amikor aztán kipróbáltam, akkor sem gondoltam másként.
Ennél biztosabban senkinek sem állíthatom, hogy a sixgear motoros termékei a legjobbak a piacon, mindenki bátran vásárolja meg őket, és éljen az anyag adta szabadsággal, lehetőséggel!