Míg nagyon fontosnak tartom a környezetvédelmet, tisztában vagyok azzal, hogy mint mindent, ezt is lehet túlzásba vinni. Gyakran találkozok olyan emberekkel, akik a témát csak úgy közelítik meg, hogy a CO2 rossz, és minden alkalmazását be kéne szűntetni, holott a helyzet valójában nem ez. Ha egy-két helyen, ahol valójában szükséges, használunk CO2 palackokat, akkor azzal még semmilyen bajt nem okozunk a természetnek, csupán a túlzott használat az, ami üvegházhatáshoz vezethet. Azért próbálunk akkora hangsúlyt fektetni a napelemek népszerűsítésére, mert a nagy szénerőművek már túllépik a határt – azzal azonban semmi probléma sincs, ha valaki otthon valamilyen célra vásárol egy CO2 palackot, ami mondjuk 5-10 literes, és felhasználja. Ha pedig a CO2 palack töltést választja, akkor még ennél is környezettudatosabb, de erre mindjárt kitérek. Azért, hogy megértsük a különbséget, nézzünk meg néhány egyszerű módot a CO2 palackok használatára!
A CO2 gázpalackok változatos méretben és formában szerezhetőek be: 7 literestől az 50 literes palackig szinte minden megtalálható a különböző gázcseretelepek készletében. A változatos formát természetesen a változatos felhasználási területek indokolják, hisz nem ugyanolyan mennyiségben vásárol például egy kocsmáros, mint egy hegesztőműhely alkalmazottja vagy egy mezőgazdaságban dolgozó ember.
A felhasználások közül sokaknak a legszimpatikusabb talán a sörcsapolás lehet: a CO2 kiváló hajtógáz lehet, azaz alkalmas lehet arra, hogy segítségével a hordóból a sör eljusson egészen a csapig, és a korsónkba kerülhessen. Ezért a legtöbb kocsmában, ahol ilyen rendszerrel oldják meg a pultnál mért ital felszolgálását, megtalálható egy-két kisebb méret CO2 palack is a raktárban. Vannak olyan helyek, ahol erre az oxigén palackot preferálják, mivel attól kevésbé lesz szénsavas az ital, de hogyha a hordó és a csap távolabb van egymástól, akkor muszáj a CO2 mellett kitartani. Bármelyik is legyen azonban az eset, azt nem mondhatnánk, hogy a gáz itt nem tesz jó szolgálatot: és egészen biztos, hogy nem kerül olyan mennyiség a levegőbe, hogy bármilyen kimutatható hatása legyen.
Azt mindannyian tudjuk, hogy a növények CO2-t hasznának a légzéshez, ezért is olyan nagy baj az erdők irtása, és ezért próbáljuk meg ebből az irányból is megoldani a globális felmelegedés problémáját. Mégis van olyan helyzet, amikor ez hasznos lehet: a hagyományos üvegházaknál (nem annál, ami ellen küzdünk) pont ezért szoktak CO2 palackokat használni arra, hogy a növényeknek tápanyagot juttassanak. Ha az üvegházban ugyanis a normális légköri koncentrációnál nagyobb arányban van széndioxid, akkor a növények egyszerűen többet tudnak lélegezni, nagyobbra nőnek, és boldogabbak lesznek. Ez tipikusan olyan felhasználása a CO2 palacknak, ami egyáltalán nem szennyezi a környezetet, hisz végeredményként itt is csak oxigén kerül újra a levegőben. Ezért, bár pont itt használják a legnagyobb méretű CO2 palackokat, szintén nem egy olyan terület, ahol meg kell próbálnunk javítani.
Az is találkozhatott már ilyen gázpalackkal, aki hegesztéssel foglalkozik, hisz ott, égést nem tápláló tulajdonsága miatt gyakran védőgázként használják a széndioxidot. Itt azért már jelentős mértékben kezdi átvenni a helyét az argon (így ilyen műhelyekben előbb fogunk argon palackkal találkozni), de ennek se a környezetvédelem az oka, hanem a hatékonyság. Az a mennyiség ugyanis, ami itt felszabadul, nagyon kevés.
Vannak tehát olyan területek, amiken nincsen probléma a CO2 palackok felhasználásával, és nem tudunk a segítségükkel javítani. Az ilyenről azt ajánlom a legtöbb zöld energia pártinak, hogy engedje el.
Ez azért is különösen fontos, mert ha nem teszünk így, akkor az elől veszünk el energiát, hogy az igazán fontos dolgokkal foglalkozzunk: egy ilyen lehet például a CO2 palackok betiltása helyett a CO2 palack töltés ügye. Rengetegen vannak ugyanis, akik bár napi szinten használnak ilyen palackot, azzal nem törődnek, hogy ezeket nem feltétlenül kell mindig eldobni, amikor kiürülnek. Ezt a viselkedést támogatja persze az, hogy a gázpalackokat forgalmazó helyek közül egyre több vállal házhozszállítást, ami persze nagyon kényelmes és hasznos, de ilyenkor az ember elfelejti, hogy akár a CO2 palack töltést is igénybe vehetné helyette.
A különbség pedig óriási: míg előbbi esetben minden használat után keletkezik egy felesleges fém palack, amiben jellemzően azért még maradék is van az említett gázból, utóbbi esetben az egész újrahasznosításra kerül. Nem elég, hogy ez a pénztárcának is sokkal kedvezőbb, a környezet is nagyon hálás lenne, ha mindenki azt az opciót választaná, hogy palackját eldobás helyett újratölti egy gázcseretelepen.
Én azt mondom, hogy ahelyett, hogy szélsőségekben, és a CO2 gázpalackok teljes mellőzésében keresnénk a globális problémák megoldását, sokkal nagyobb hatást érhetnénk el, ha tudatos használatra nevelnénk. Ezért tudom én is az olyan telepeket ajánlani, ahol foglalkoznak CO2 palack töltéssel.