A cégemen belül változtatásokra van szükség. Cégvezetőként fontosnak tartom, hogy korszerűsítsük a munkahelyünket és amennyiben az lehetséges, a munkánk folyamatának zajlását is. Nem túl nagy a cég, de így is szeretnénk a lehető legnagyobb mértékben hozzájárulni a környezet védelméhez. Már annyi kárt tettek az emberek az évek során, mi a mai technológiákkal megtehetjük, hogy ezen változtassunk és környezettudatosabban éljük a mindennapjainkat. Gondolok itt a napelemek felszerelésére, ezáltal megújuló energiát tudnánk használni. Azonban vannak, akik a napelemek ellen is fel tudnak hozni érveket, ezért egy szakértő segítségét szeretném kérni ezzel kapcsolatban. A holnapi értekezleten ilyen és ehhez hasonló takarékos és környezetvédelmi ötleteket fogunk megtárgyalni. Amikor utánanéztem annak, hogy mit lehetne változtatni a cégen belül, amivel segítenénk a környezetnek, a cikkek között rábukkantam az elektromos autók lehetőségére. Nekem még nincs elektromos autóm, de valószínűleg a következő az lesz, mivel sok előnyét láttam felsorolva a bejegyzésben.
Az oldal, ahol a villanyautóról olvastam a FLOTTAUTO Lízing flottakezelő cég honlapja, ahol nagyon sok témában találtam blogbejegyzéseket. Gyorsan át is futottam őket, amikor megtaláltam a cég által nyújtott gyakorlati szolgáltatásokat. Gondoltam, hogy átolvasom, mert a cégem korszerűsítésén és újításán ötletelek, hátha találok valamilyen tippet ezzel kapcsolatban. A flottakezelő cégnél természetesen céges autókat lehet bérelni, majd azok karbantartását, szervizelését, cseréjét a kezelőre bízni, korrektnek ígérkező fizetségért cserébe. Így hozzáértők kezeire bízhatjuk a járműveinket és nem nekünk kell gondoskodni róluk, a munkánkat olykor ezért félbehagyva, ha hirtelen felmondják a szolgálatot. Utóbbira így nem is látok sok esélyt, mivel a flottakezelő végzi az autó karbantartását és igyekszik a legjobb minőségű járműveket bérbe adni nekünk. Még abban is segítségünkre vannak, hogy kiválasszuk, milyen típusú autó éri meg igazán, legyen az benzines, dízel, vagy szóba jön akár hibrid is. Tehát ezért írtak blogbejegyzést a villanyautókról. Mert már a céges bérautók között is kezdenek elterjedni az elektromos meghajtású kocsik. Ezáltal még környezettudatosabbak lehetünk mi is. Visszatérve, az autó fajtájának kiválasztásához segítségünkre van egy űrlap, amit kitöltve meg is kapjuk az ajánlott jármű típusát. További fontos költségcsökkentő információval is szolgálnak, amelyek segítenek minket a bérautó kiválasztásában. Miután kiválasztottuk az autót, a következő lépés a szolgáltatás megválasztása, amit igényelni szeretnénk. Három csomag közül lehet választani, ami lehet standard, comfort, vagy superior. Őszintén szólva, felkeltette az érdeklődésemet ez a szolgáltatás. A cégnek pedig szüksége lenne néhány autóra. Nem túl sokra, de sokkal jobban megérné, ha saját autóink helyett inkább céges bérautót használnánk. Még tovább olvasok, hogy több részletet megtudjak.
Ha pedig ezzel is meg vagyunk, a következő lépés a finanszírozási mód kiválasztása, amiről szintén található részletes leírás az FLOTTAUTO Lízing oldalán. Fizetés lehetséges hitellel, lízinggel, bérlettel. Ha nem tudnánk, melyik érné meg cégünk számára legjobban, erre is találunk a blogbejegyzések között cikkeket. Én a hitel és a lízing között hezitálok, ezért jobban utána kell járnom. Ha a lízinget használnám, annak az az előnye, hogy a hitel megmarad más jellegű, fontosabb beruházásra cégen belül. De a lízingen belül is van három lehetőség, amiket meg kell nézni: zárt végű, nyílt végű és operatív. A lehetőségeket átnézve arra jutottam, hogy ezek közül a nyílt végű lízing az, ami legtöbb előnnyel járhat talán az én cégem számára. A havidíjból levonható az áfa, az autó a végén akár hozzám is kerülhet, tehát így végül egy autó tulajdonosa lehetek úgy, hogy nem is kell fizetnem annyit, mint a kocsi piaci értéke.
A holnapi értekezleten mindenképpen előterjesztek minden lehetőséget a munkatársak elé, a napelemekkel egyetemben.